HOSTING. Na de melyik szolgáltatótól?

Előző bejegyzésünkben részletesen kifejtettük, hogy mit nevez(het)ünk szervernek, illetve arról is értekeztünk, hogy mit jelent a szerver hosting szolgáltatás. Ebben a cikkben pedig kielemezzük, hogy milyen konkrét előnyökkel jár egy cég számára, ha kiszervezi a vállalati szerverekhez kapcsolódó költség- és munkaerő igényes feladatok végrehajtását és a szolgáltató kiválasztásának szempontjait is végig vesszük.

A szerver hosting előnyei

  • Az IT szektoron kívül tevékenykedő cégek általában nem rendelkeznek azokkal az erőforrásokkal és szakértelemmel, amelyek egy szerver fenntartásához szükségesek volnának. Az ilyen vállalkozásoknak remek lehetőség a szerver hosting, mert ezzel a megoldással nem kell teljes munkaidőben egy (vagy több) szakembert foglalkoztatniuk, aki állandóan ügyel a szerverre és elkerülik annak a veszélyét is, hogy egy alkalmasnak látszó kollégára rábízva a rendszer üzemeltetését, esetleg helyrehozhatatlan károkat szenvedjenek el a hozzáértés hiányosságai miatt.
  • Az első komoly kihívás, amivel egy szerver felállításakor találkozni fogunk, az a tárolt adatok biztonsága, illetve ennek a biztonságnak a garantálása. Azt valószínűleg senkinek nem kell külön magyarázni, hogy miért, hiszen bárki könnyen beláthatja, hogy egy szerveren elhelyezett adatok közül kiszivárgott bármilyen jellegű vagy típusú információ negatív hatással lehet az illető cégre és annak működésére, akár már azonnal érezhetően is. Éppen ezért érdemes a biztonság kérdését is hozzáértő szakemberekre bízni. Csak egy profin felépített rendszerben lehetséges tűzfalakkal, magánhálózatokkal, vírusirtókkal és számos egyéb megoldással hosszú távra és folyamatosan garantálni a szerver és a rajta elhelyezett adatok biztonságát.
  • A költséghatékony eszközök használata és az állandó költségek minél alacsonyabb szinten való tartása fontos szempont a cégek mindennapjaiban, különösen akkor, ha az a cél, hogy minden szinten előnyösebb helyzetbe kerüljenek versenytársaikkal szemben. A szerver hosting lehetőséget ad arra, hogy a valódi kompetenciáikra koncentrálhassanak ahelyett, hogy a szerverek működtetése és karbantartására fecséreljék az idejüket és a pénzüket. Így mindkét érték fordítható másra, a hatékony és takarékos működés elve mentén.
  • Bármilyen, a szerverrel kapcsolatban felmerült váratlan probléma magas költségeket eredményezhet, ha nem (a megfelelő) szakemberek keresik a megoldásokat a felmerült kérdésekre. Az adatközpontokban sokkal hatékonyabban képesek kezelni az esetleges vészhelyzeteket, amivel a megbízó vállalkozás szintén pénzt és értékes időt tud megtakarítani és ezzel a saját működését ellátandó feladatokra koncentrálni.
  • Egy szerver működtetésénél egyáltalán nem elhanyagolható, sőt, kiemelt fontosságú tényező a sávszélesség nagysága. Az adatközpontokban a szerverek nagy száma miatt akkora sávszélességet képesek szolgáltatni, hogy a szervernek ne jelentsen gondot a legmagasabb forgalmú időszakokkal megbirkózni fennakadás nélkül. A szolgáltató úgy működik, hogy megosztja a sávszélesség kapcsán felmerülő költségeit az ügyfelek között, így ez jóval kisebb összegbe kerül, mintha a szervert mindenki egyénileg üzemeltetné.
  • A szerverek működtetése folyamatos, szünet nélküli áramellátást igényel. Egy olyan rendszer kiépítése, amely ezt nap mint nap, 0-24 óráig képes biztosítani, ráadásul áramszünet esetére is van megoldás egy a rendszerhez kapcsolódó áramfejlesztő generátor formájában, horribilis összegeket eredményezne, ha ezt egyénileg próbálnánk megoldani. Sokkal megnyugtatóbb megoldás, ha ezeket a költségeket a szerver hosting szolgáltatást nyújtó cég állja.

A szerver hosting szolgáltató kiválasztásának szempontjai

Ezek közül mi most 9 olyan szempontot sorolunk fel, amit fontosnak gondolunk, de a személyre szabott megoldások keresésekor felmerülhet még több olyan kérdés, amely majd befolyásolhatja a végső választást.

1. A saját szükségleteink

Az egész szerver és annak üzemeltetése kérdés legfontosabb meghatározandó része az, hogy a saját szükségleteinknek megfelelően épüljön fel a rendszer és eszerint határozzuk meg a hardverek és szoftverek típusait és betöltendő funkcióit.

2. A sávszélesség

A honlapunk forgalmától és a rajta megjelenített tartalmak komplexitásától függően változhat, hogy mekkora sávszélesség az ideális a számunkra. Az a legegyszerűbb megoldás, ha alapértelmezetten magas sávszélességet választunk egy olyan opcióval, hogy szükség esetén képesek legyünk akár jelentősen megnövelni az általunk igénybe vett sávszélesség mértékét.

3. Az IP címek száma

Egy honlap általában 1-2 darab IP címet igényel. El kell dönteni még az elején, hogy az általunk végzett munkához előreláthatóan hány IP cím szükségeltetik. Később persze ez is változhat, ahogy fejlődik a cég.

4. Az áramellátás

Nagyon fontos kérdés, hogy a szerver hosting szolgáltató rendelkezik-e saját áramforrással arra az esetre, ha áramszünet van a szolgáltatói hálózaton, mivel nem megengedhető, hogy leálljon a szerver, annak biztosítani kell a folyamatos működést.

5. Tűzfal és VPN szolgáltatás

A szerver hosting szolgáltató rendelkezésre kell bocsásson tűzfal megoldásokat is, hogy biztosítsa a szerver és a rajta található adatok védelmét. A tűzfal ára attól függhet leginkább, hogy hány szabály van integrálva a programba. Szempont lehet még a VPN (Virtual Private Network) szolgáltatás megléte, amivel elérhetővé válik a szerverünkhöz való távoli hozzáférés, ezzel elősegítve a távmunka lehetőségét.

6. A biztonsági mentés

Fontos szempont, hogy a szolgáltató milyen gyakran készít biztonsági mentést és azokat megfelelően kezeli-e. Bármilyen probléma esetén létfontosságú, hogy milyen mentett adatokból tudjuk visszaállítani az adatbázisainkat.

7. Az IP ellenőrzés

Ez a funkció védelmet nyújthat a hackertámadásokkal szemben és a segítségével követni tudjuk a szerverünk forgalmát is, amivel pedig lehetővé válik számunkra, hogy elkerüljük a torlódásokat a virtuális térben.

8. A vevőszolgálat

Nem mindegy, hogy a hosting szolgáltató hogyan bánik az ügyfeleivel. Mielőtt kiválasztjuk a konkrét szolgáltatót, mindenképpen nézzünk utána annak is, hogy mennyire voltak megbízhatóak a szerver hosting szolgáltató által kínált szolgáltatások és bármilyen felmerülő probléma esetén hogyan kezelték azt, illetve milyen megoldásokat kínáltak a megrendelőnek.

Tisztában vagyunk vele, hogy nem könnyű és nem is egyszerű ilyen nagyságrendű döntéseket hosszú távra jól meghozni. Ha bármelyik pontnál elakadnál és segítségre van szükséged, keresd fel cégünket!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

IWS
KKV IT SPECIALISTA.

AJÁNLATOT KÉREK!