Több bejegyzést írtunk már a témában, de a napi munkánk során úgy látjuk, hogy erről a kérdéskörről nem lehet eleget beszélni, mert a felhasználók számára mindig lesznek olyan dolgok, amelyek újdonságot jelentenek, vagy legalábbis rávilágítanak tévhitekre vagy eddig nem észrevett fontos részletekre.

Bár maguk biztosan mást gondolnak erről, sajnos a legtöbben manapság is felelőtlenül használják az internetes szolgáltatásokat. Mutatunk néhány hasznosabb tippet, hogy az olvasóval tényleg ne történhessen meg semmi rossz.

A legfontosabb, hogy nem érdemes bagatellizálni a kérdéskört. Aki használja az internetet – teljesen mindegy, hogy mire – veszélyben van. Senkinek ne legyenek illúziói: az internetes csalók és hackerek nem válogatnak, bárki a célpontjukká válhat, ilyenkor nem mindegy azonban, hogy milyen akadályokat gördítünk az útjukba, hogy ezzel megakadályozzuk a ténykedésüket.

Persze arról szó sincs, hogy rettegni kellene a kiberbűnözőktől, de van pár egyszerű szabály, amire mindenképpen oda kellene figyelnie annak, aki használja az internetet. Sajnos még mindig nem az általános gyakorlat része, de egy-egy erős jelszó használatának éppen olyan természetesnek kellene lennie, mint például annak, hogy nem hagyjuk tárva-nyitva a lakás ajtaját amikor elmegyünk otthonról. Az alábbi tippek mindenesetre segítenek, abban, hogy biztonságban legyünk az online térben is, ne csak a valóságban.

  1. Mindig tartsd karban az eszközeidet!

Ez azt jelenti, hogy a biztonsági frissítések legyenek mindig elvégezve, a szoftverek újabb verzióját telepítsd. Az operációs rendszereket és a programokat is emberek készítik, ezért természetes, hogy hibákat is tartalmazhatnak. Ha egy-egy ilyen hibára fény derül, akkor azok javítása beletelhet pár napba vagy akár hétbe is, de csak akkor ér valamit a fejlesztők befektetett munkája, ha a felhasználók telepítik a gépeikre az új, javított programverziókat.

  1. Használj biztonságos eszközt!

Lehetőleg csak olyan számítógépen, mobiltelefonon vagy tableten végezz fontos műveleteket, amelyikben megbízol. Természetesen, ha csak egy címet szeretnél megkeresni a neten, akkor nem gond, ha ezt például egy internetkávézóban teszed meg, de a levelezőrendszeredbe vagy a Facebook oldaladra – lehetőség szerint – ne idegen gépről lépj be, és a banki ügyleteket se más telefonjáról próbáld elintézni. Személyes adatokat csak saját gépen adj meg. Ez még a közeli barátok eszközeire is vonatkozik, hiszen sosem tudhatod, hogy az illető mennyire komolyan foglalkozik a biztonság kérdésével. Könnyen lehet, hogy vírusos a számítógépe vagy telefonja, csak nem tud róla.

  1. Ne csak a gép, amit használsz, hanem az internetkapcsolat is legyen biztonságos!

Nyilvános Wi-Fi-ről egyáltalán nem biztonságos online banki ügyeket intézni és nem javasolt a Facebook használata sem. Ha nem ér rá a dolog valami miatt addig, amíg hazaérsz, akkor erre a kis időre használd a telefon saját adatkapcsolatát!

 

  1. Használj vírusírtót!

Sokan azon az állásponton vannak, hogy ésszel használva az internetet, körültekintően kattintva és odafigyelve a tevékenységünkre, nem történhet baj. Sajnos ez nagy tévedés. Amellett, hogy a figyelmünk néha lankadhat is valamilyen külső körülmény miatt, a csalók folyamatosan újabb és újabb módszereket találnak ki a felhasználók megtévesztésére és átverésére. A modern vírusirtók megbízhatóak, és a számítógép erőforrásait gyakorlatilag egyáltalán nem terhelik le, ráadásul folyamatosan jönnek ki az új és még újabb frissítések, ezáltal naprakészek is. Muszáj őket használni, a saját érdekünkben.

Egyáltalán nem lehet kifogás az sem, hogy nincs vírusirtó telepítve. A legtöbb számítógépen a Windows 10 beépített megoldása, a Windows Security tökéletesen el tudja látni ezt a feladatot, és egyetlen kattintással bekapcsolható.

  1. Kattinthatsz, de ésszel!

Attól, hogy meglátsz egy linket, még nem kell feltétlenül rákattintanod. Egy számodra teljesen ismeretlen oldalon csak akkor kattints rá egy ott elhelyezett hivatkozásra, ha biztosan tudod, hogy az adott link veszélytelen helyre visz. Egy interneten elhelyezett hivatkozás (link) segítségével a csalók többféle módon is kárt okozhatnak. Átvihetnek egy adathalász oldalra, de vírusos weboldalra is navigálhatnak, vagy vírusos fájlt tölthetnek rá a használt számítógépre.

A jó hír az, hogy egy valamire való vírusírtó ezeket a problémákat is jelzi. Gyanús oldalakra kattintáskor azokat figyelmeztető jelzéssel látja el, illetve nem nyitja meg.

Az e-mailben érkező linkekre és csatolmányokra még inkább figyelnünk kell. Ha a címzett nem biztos benne, hogy hivatalos forrásból érkezett elektronikus levelet kapott (pl. jelszóvisszaállítást kért), akkor sose kattintson a bejövő e-mailben található linkre.

A keresett címet a böngészőbe inkább saját magunknak érdemes begépelni. Ez fokozottan érvényes azokra az esetekre, amikor banki vagy számlabefizetéssel kapcsolatos levelekről van szó. A csatolmányok tekintetében akár egy képnek álcázott fájl is lehet veszélyes.

  1. Legyen erős minden jelszavad!

Mi az, hogy minden jelszavad??? Nem csak egy van? Egyáltalán nem lesz elég az egy jelszó mindenhová. Még akkor sem, ha erős(nek) tűnő jelszót használunk. Kellő biztonságban csak akkor lehetünk, ha minden online fiókhoz más belépési adatokat használunk. Ha hackerek megszereznek egy belépéshez szükséges jelszót, akkor az első dolog, amit megpróbálnak vele, hogy belépjenek ugyanazzal a népszerű szolgáltatóknál meglévő felületünkre is. Facebook, Twitter, Gmail és egyéb Google felületek stb.

A jelszavakkal kapcsolatban tehát vannak fontos, minden esetben betartandó szabályok:

  • Használjunk ún. erős jelszót (legalább 12 karakter, legyen benne kisbetű, nagybetű, szám és speciális karakter is)
  • Fontos szolgáltatásokhoz minden esetben legyen egyedi az e-mail cím és a jelszó közül legalább az egyik
  • ezek mellett, ha van ilyen lehetőség megadva, érdemes bekapcsolni a kétlépcsős azonosítást is, amellyel jelentősen ronthatjuk a hackerek esélyeit. Kétlépcsős azonosítás esetén a jelszó mellett egy megerősítő kód érkezik telefonunkra, amit szintén meg kell adni a belépéshez. Az összes nagy szolgáltató támogatja a kétlépcsős azonosítást és az adott weboldalt vagy alkalmazást csak a sikeres második azonosítás után tudjuk megnyitni.
  1. Ne teregesd ki a magánéletedet!

A közösségi oldalak ma már az életünk szerves részét képezik, amivel önmagában még nem is lenne baj. Azzal viszont már van, ha valaki válogatás nélkül mindent megoszt a Facebookon. Persze valahol meg lehet érteni, hogy valaki nagyon örül annak, ha a sok munka után végre a tengerparton süttetheti a hasát, de azért nem feltétlenül kell, hogy ezt az egész világgal tudassuk.

Ha a közeli barátoknak szeretne valaki képeket megosztani, akkor érdemes külön a számukra egy Facebook csoportot létrehozni. Az összes ismerőssel soha nem osztjuk meg, ha éppen nem vagyunk otthon. Publikus bejegyzésben pedig pláne nem teszünk közzé ilyen bizalmas információkat, hiszen a lakás ajtajára sem írjuk ki, hogy éppen nem vagyunk otthon.

  1. Jól nézd meg, hogy kinek adod ki a személyes adataidat!

Általános szabály, hogy mindig csak és kizárólag azokat a személyes adatokat adjuk meg, amelyek egy szolgáltatás használathoz kifejezetten szükségesek. Itt jegyezzük meg azt is, hogy még ebben az esetben sem kell feltétlenül a valódi információkat beírni. Természetesen vannak olyan helyek (pl az Ügyfélkapu és társfelületei, a Facebook, a LinkedIn, stb.), ahol a valódi nevet, címet, elérhetőségeket kell (vagy érdemes) beírni, de ha az adatok csak a szolgáltató elvárása miatt kellenek, akkor ne okozzon lelkiismeretfurdalást becenévvel vagy fiktív névvel regisztrálni.

Az e-mail címek megadása esetén sem árt az óvatosság. A mindenféle oldalakhoz történő regisztrációhoz jó, ha van egy második e-mail-címünk is, amit csak erre a célra használunk. Ha pedig csak egyetlen dolog miatt kell megadni egy e-mail címet, akkor jó megoldás lehet egyúgynevezett eldobható e-mail-cím is. Számos olyan szolgáltatás létezik, amely egyszer használatos e-mail címet generál. Ez a használatot követően azonnal törlődik, de ellenőrzőkódok lekérésére például kiválóan használható.

A személyes adatokra elsősorban azért kell vigyázni, mert csalók sokszor nem magát a számítógép rendszerét törik fel, hanem a felhasználó figyelmét próbálják kijátszani. Minél több személyes dolgot tudnak valakiről, annál könnyebb dolguk van ebben. Egy kamu fizetési felszólítás például sokkal hitelesebbnek fog tűnni, ha nem ’Kedves Ügyfelünk’ szerepel a megszólításban, hanem névre szólóan kapja valaki.

  1. Ne jelölj vissza mindenkit!

Az online felületeken fontos mérőszám lett, hogy kinek hány ismerőse vagy követője van. Ebben a furcsa versenyben sokan hajlamosak visszajelölni, visszakövetni mindenkit, válogatás nélkül és anélkül, hogy belegondolnának abba, hogy valóban ismerik-e az illetőt, vagy sem.

Bevett csalási forma beférkőzni valaki bizalmába, majd vírusos linket küldeni neki, amit aztán ő gyanútlanul megnyit, és kész a baj. Megtehetjük, hogy amennyiben egy új ismerős jelölt be, de nem vagyunk biztosak benne, hogy honnan ismerjük az illetőt, akkor az automatikus visszajelölés előtt, illetve helyett megkérdezzük tőle ezt.

  1. Nagyon figyelj az adathalász trükkökre!

Az adathalászat célja többnyire belépési adatok vagy más személyes adatok megszerzése hamis weboldalak vagy hamis e-mailek segítségével.

A bankok, a PayPal illetve más hasonló szolgáltatók soha nem szoktak jelszót kérni e-mailben. Egy ilyen tartalmú levél rögtön gyanús kell, hogy legyen mindenkinek, mehet is egyből a kukába. Szintén gyanakvásra adhat okot egy feltűnő helyesírási hiba vagy egy értelmetlen, magyartalan megfogalmazás is. Minden olyan esetben óvatosnak és automatikusan gyanakvónak kell lennünk, amikor olyan szolgáltató kér tőlünk bármit (befizetést, adategyezetést, stb.), amelyikkel a korábbiakban semmilyen kapcsolatban nem álltunk. Ha egy elektronikus levél gyanús a számunkra, soha ne kattintsunk a benne található linkre.

Szeretnéd biztonságban tudni adataid, vagy felülvizsgálnád IT rendszered? Keress minket bizalommal, segítünk!

Szívesen leszünk támogató és segítő részesei a változásoknak a Te cégedben vagy magáncélra használt rendszereid esetében is. Keresd cégünket bizalommal és találjuk meg együtt a számodra legjobb, leghatékonyabb és legbiztonságosabb megoldásokat! Várjuk hívásodat! Jelentkezz akár már ma!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

IWS
KKV IT SPECIALISTA.

AJÁNLATOT KÉREK!