Az informatikai rendszerek fejlődése az elmúlt években

Az elmúlt pár évben az informatikai eszközök és hálózatok üzemeltetésének piaca gyökeresen átalakult, a változások olyan új lehetőségeket és kihívásokat hoztak, amelyekről korábban álmodni sem mertünk. Amíg a korábbi – jellemzően a 2010-es éveket megelőző – időszakban a rendszergazda helyszíni jelenléte a vállalati és más szervezetek által használt rendszereknél az esetek jó részében indokolt és megkerülhetetlen volt, addig napjainkra ez fölöslegessé vált. Amíg a szervezetnél vagy vállalatnál van internetkapcsolat, addig gyakorlatilag minden informatikai eszköz elérhető távolról is és a felmerülő hibák javítása vagy a megoldandó feladatok megoldása is nagy arányban megoldható távolról.

Mindebből egyenesen következik, hogy a számítógépek, nyomtatók, hálózati eszközök rendszerének üzemeltetése az utóbbi években rendkívül költséghatékonnyá tudott válni. Amíg a korábbi időkben egy rendszergazda csak ott tudott dolgozni, ahol fizikailag megjelent, ráadásul a helyszínre utazással is rengeteg ideje ment el az értékes munkaidő rovására, addig ma egyetlen helyszínen tartózkodva, kellő infrastruktúrával felszerelve akár percek alatt is megoldhat egy fizikai értelemben tőle távol eső problémát, majd ezután azonnal sorra veheti a következőt, függetlenül az eszközök földrajzi helyétől.

A rendszergazda

Szakértők szerint kimondható, hogy azon szervezeteknél vagy cégeknél, ahol kétszáznál kevesebb informatikai eszközt működtetnek, ott nem szükséges a helyszínre telepített rendszergazda. A valós tapasztalatok szerint, ha egy informatikai rendszert gondosan, szakszerűen építenek fel és arra is odafigyelnek, hogy a felhasználók, a rendszer elemeinek tekinthető számítógépeket, nyomtatókat és egyéb eszközöket napi szinten kezelő alkalmazottak mindenre kiterjedő oktatásban részesüljenek, akkor a távoli üzemeltetés minden tekintetben zökkenőmentesen megoldható.

Ez utóbbi egyáltalán nem elhanyagolható szempont, hiszen, ha a munkavállalók nem megfelelően képzettek, és nem tudják az eszközöket, illetve a szoftvereket könnyedén használni, akkor a rendszergazda nehéz helyzetbe kerülhet. rendszergazda szolgáltatás

Gyakorlati problémák a rendszergazda státusszal

tekinthetjük előnynek, ha egy vállalkozás főállású rendszergazdát alkalmaz és ebben az esetben a munkatársak minden informatikai problémájuk esetén azonnal személyes segítséget kérhetnek. Ez sokszor gyors megoldást hoz, a rendszergazda szakértő előbb-utóbb félmondatokból is megérti a felhasználó kollégákát. Ez mind szép és jó, de mi történik akkor, ha a rendszergazda szabadságra megy? Olyan nagy szervezeteknél vagy cégeknél, ahol több főből álló informatikai osztály látja el az üzemeltetési feladatokat, ez nyilván nem jelenthet gondot, de mindjárt nem túl rózsás a helyzet ott, ahol csak egyetlen rendszergazda dolgozik, hiszen ő az a szakember, aki egy személyben birtokol minden tudnivalót az adott rendszerről. Egy ilyen rendszergazda szabadsága, illetve annak időtartama komoly problémákat okozhat, ha nincs megfelelő helyettesítő személy kinevezve.

Ennél is nagyobb probléma lehet, ha a rendszergazda megválik a cégtől vagy valamilyen probléma, esetleg visszaélés miatt tőle válnak meg. Ilyenkor nehézkessé válhat a feladatok, a tudnivalók átadása és átvétele, melynek elhúzódása komoly akadályokat gördíthet az alkalmazottak mindennapi munkavégzése elé is. A munkahelyről való kilépés esetén arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a távozó rendszergazda magával viheti a cég adatait és azokkal visszaélhet, ezáltal komoly kár érheti a céget. Jóllehet elméletben a munkavállaló felelősségre vonható az ilyen tetteiért, a gyakorlat általában sajnos azt igazolja, hogy mégiscsak a cég jön ki rosszabbul az ilyen helyzetekből.

Ha egy cég kiszervezi az informatikai eszközeinek üzemeltetését, azaz külső cégre bízza a rendszergazdai feladatok ellátását, teljesen mások a felelősséggel kapcsolatos viszonyok, mint egy belső munkatárs esetén. Egy rendszergazda szolgáltatásokra szakosodott cég alkalmazása esetén az elvégzett munka nyomon követhető, számonkérhető, a szolgáltató cég felelősségre vonható, illetve adott esetben a konkrét munkát végző rendszergazda bármikor lecserélhető. Az informatikai rendszerek tulajdonosa tehát nem egy emberre van utalva, hanem egy egész szervezetre, amely, mint ilyen, bármilyen hiba vagy mulasztás esetén „elővehető”.

A külsős rendszergazda cég alkalmazásával természetesen az is okozhat némi problémát, ha a cég az informatikai eszközeinek ezen külső üzemeltetőjét másik rendszergazda szolgáltatóra kívánja lecserélni. A tapasztalatok szerint nem minden esetben egyszerű a váltás lefolyása még akkor sem, ha a korábbi szolgáltatóval szerződést kötöttünk és abban minden részletre igyekeztünk egyértelmű megoldásokat találni. Ha a leköszönő cég együttműködő, akkor még egy rendkívül bonyolult, sok gépből álló rendszert is körülbelül egy hét alatt át lehet adni és át lehet venni.

A megoldás

Szakértői tapasztalatok szerint manapság Magyarországon meglehetősen nehéz igazán jól képzett, gyakorlott rendszergazdát illetve erre szakosodott céget találni. Az angolul jól beszélők nagy része külföldön dolgozik, miközben sok hazai megbízónál is elengedhetetlen az angol nyelvtudás. Előfordul tehát, hogy egy-egy kiváló szakemberre hónapokig kell vadászni vagy várni. IT üzemeltetés

Ahhoz, hogy vállalkozása ideje ne az informatikai eszközök üzemeltetésével menjen el, segítséget nyújtunk szakképzett, folyamatos elérhetőséget biztosító üzemeltetői gárdával. Bármilyen informatikai eszközt is használjon munkája során, kollégáink örömmel állnak rendelkezésére, hogy megtalálják az Ön számára a legmegfelelőbb eszközöket és megoldásokat. Az IWS-nél tudjuk, hogy a felhasználók valójában akkor elégedettek, ha az összes informatikai háttérszolgáltatás problémamentesen működik és nekik minél kevesebbet kell látniuk belőle. Cégünk vállalja Linux, Windows szerverek és hálózati eszközök szakszerű üzemeltetését.

Cégünk vállalja Linux, Windows szerverek és hálózati eszközök szakszerű üzemeltetését. Keress minket bizalommal!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

IWS
KKV IT SPECIALISTA.