A tartalommarketing szerepének fontosságát talán már nem kell magyarázni, mostanra mindenki, aki egy kicsit is otthon van az online marketingben, tudhatja, hogy miért fontos odafigyelni egy weboldalon az ott megjelenő tartalmakra. A keresőoptimalizálás szempontjából ez egy fontos elem, amely egyben az egyik legfontosabb eszköze annak, hogy egy céges weboldal látható legyen a neten, és rátaláljanak a potenciális vásárlók.

Aki tudatosan kezeli a saját oldalát és ezen belül is a tartalommarketing kérdését, valószínűleg tisztában van azzal is, hogy nem elég akármilyen szövegeket felrakni egy weboldalra, utána pedig várni az eredményeket, mint valami csodát. Nem mindegy, hogy milyen szövegek készülnek, és persze az sem mindegy, hogy milyen módszereket alkalmazunk a megismertetésükre.

Keresőoptimalizálás és tartalommarketing

Talán már azzal is tisztában van minden olvasónk, hogy a szakszerű keresőoptimalizálásra igenis figyelni kell, ugyanakkor még mindig nagyon sokan félreértik, hogy ez pontosan mit jelent, de az is előfordul, hogy egy cégvezetőnek vagy az online marketingért felelős személynek egy cégnél egyszerűen nem elég frissek az ezzel a témával kapcsolatos ismeretei.

Vannak, akik szerint a keresőoptimalizálás (SEO) már egy elavult módszer, és emiatt nem kell vele különösebben foglalkozni, sőt, már olyat is hallottunk, hogy kifejezetten károsnak gondolják ezt a tevékenységet az online marketingen belül. Van olyan álláspont is, amely szerint a keresőoptimalizálás igenis jó, sőt, ez az egyetlen tuti módszer. Kulcsszavakat kell bevetni mindenhol, és kész, hiszen a Google ezek alapján fogja megtalálni az adott oldalt a keresőben, azaz minél több a releváns kulcsszó, az annál jobb eredményeket hoz, ezért is érdemes telerakni velük a weboldalon megjelenő szövegeinket.

Tartalommarketing kulcsszavakkal, de észszerűen

Az előbbi két véglethez képest a valójában követendő példa valahol középen van. A keresőoptimalizálás szükséges, de a tervezetlen, mondhatnánk ész nélküli kulcsszóhalmozás egyáltalán nem célravezető, illetve bizonyos esetekben kimondottan hátráltató lehet, a Google ugyanis jó ideje büntethet az ilyen tartalmak miatt a weboldal szándékos hátrébb sorolásával. Ezzel tehát még pozícióvesztés is bekövetkezhet, ha nem igyekszünk elkerülni az efféle hibákat.

A kulcsszavak tehát kellenek, de nem mindegy, hogy azok milyenek. Nem biztos, hogy az a legjobb módszer, hogy a legegyértelműbbnek tűnő kulcsszavakkal teleírjuk a weboldalunkra szánt szövegeinket, mert valószínűleg minimum egy konkurensünk is ezt teszi, így mi is csak egyek lehetnénk a sokból és még látható eredményeink sem lennének.

Ahelyett, hogy ötletszerűen igyekeznénk belőni a leggyakoribb kifejezéseket a termékünkkel vagy a szolgáltatásunkkal kapcsolatban, inkább áldozzunk időt, energiát, esetleg némi pénzt is egy komolyabb kulcsszókutatásra, amit egy profi SEO-s elkészít a számunkra és ebből láthatjuk, hogy azon a 2-3 kifejezésen kívül, ami kis gondolkodás után eszünkbe jut, mit tudunk még felhasználni. Weboldal karbantartás

Apró, de hasznos trükkök a kulcsszavaknál

Ahogy már utaltunk rá, nem mindig célszerű az első, legkézenfekvőbb kulcsszavakra keresőoptimalizálni a weboldali szövegeket, elképzelhető, hogy jobban járunk a szintén erős, de kicsit kevésbé gyakori kulcsszavakkal. Természetesen ez sem fogható fel általános igazságnak, de ez is egy lehetőség arra, hogy jobbak legyünk.

A több kulcsszó még arra is jó, hogy színesebbek legyenek a szövegeink, és elkerüljük a segítségükkel a szóismétléseket. Sokszor előfordul, hogy a szinonima szavakra is történnek keresések, bár általában kevesebb, mint a fő kulcsszavakra, de így is hozhatnak vásárlókat.

A tartalommarketing lényege

Az már egy komoly előrelépés, ha meg tudunk írni egy szöveget úgy, hogy keresőoptimalizálás (SEO) szempontból „erős” legyen, de még ezen kívül is kell valami ahhoz, hogy a Google „szeresse”, amit írunk, és ez a valami a releváns tartalom. Ez azt jelenti, hogy az adott témában használható és értékes információk nagyon fontosak ahhoz, hogy jó helyezést érhessünk el a keresőben. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy milyen témákról szólnak a bejegyzéseink.

A Google algoritmusai napjainkra már elég okosak lettek ahhoz, hogy a weboldalakon elhelyezett szöveges tartalmakat is figyeljék, ezért még a legtudatosabban felépített keresőoptimalizálás (SEO) is kevés, illetve nem hoz látványos eredményeket, ha a közölt tartalom irreleváns az értékesíteni kívánt termék vagy szolgáltatás szempontjából. A szövegek szakszerű megírásán tehát komolyan dolgozni kell, nem elég, ha rendszeresen csak úgy írunk valamit, amiben meghatározott gyakorisággal szerepelnek a kulcsszókutatás alapján megadott kifejezések.

Emellett természetesen nem elhanyagolható tény az is, hogy a weboldalunkra rátaláló és ott böngésző közönséget megtartani is csak akkor fogjuk tudni, ha számukra érdemi információkat adunk át az őket érdeklő és a termékeinkhez kapcsolódó témákban.

A szöveges tartalmak folyamatos frissítésének ténye szintén fontos adat a Google keresőrobotjainak, hiszen ebből látható, hogy az adott weboldal működése folyamatos és állandó. Nem elég tehát egyszer jól feltölteni az weboldalt szövegekkel, időnként muszáj újítanunk is. Nem csak a keresőrobotok, hanem a rendszeres látogatók miatt is érdemes ezt a szabályt szem előtt tartani, hiszen a számukra érdekes, új tartalmak miatt már érdemes visszajárniuk az oldalunkra.

Keresőoptimalizált szövegek

A szövegek, ha SEO szempontból jók, akkor a Google keresőrobotjainak köszönhetően hoznak majd potenciális vásárlókat, de így sem biztos, hogy elégnek bizonyulnak. Sokkal többet lehet kihozni belőlük, ha arról is gondoskodunk, hogy ne csak a saját weboldalunkon legyenek láthatóak a szöveges tartalmak, hanem más, értékes oldalak is hivatkozzanak rá, azaz jelenjenek meg az oldalra mutató linkek más honlapokon, informatívan, értelmezhetően.

Természetesen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen honlapokon tudunk megjelenni az oldalunkra mutató linkkel. Ez is egy olyan szempont, amit figyelembe vesz a Google akkor, amikor felállítja a találati sorrendet egy adott kulcsszóra való keresésre. Egy weboldal tartalmának relevanciáját kiválóan megmutatja az, hogy hivatkoznak-e rá más oldalak, és ha igen, hányan és melyek ezek.

Az is szempont a rangsorolásban, hogy az oldalak, amelyeken megjelenik a linkünk, mennyire látogatottak és mennyire relevánsak a témánk szempontjából. Minél erősebb másik weboldalakon sikerül elhelyeznünk a saját oldalunkra mutató linket, annál erősebbnek ítéli azt meg a Google is.

Először érdemes meghatározni, hogy melyek azok az oldalak, amelyek szóba jöhetnek megjelenés szempontjából, azok, ahol érdemes linket elhelyeznünk. Ezt egy elég komoly kutatás előzheti meg, ami persze nem tud lezajlani egy fél nap alatt, ha tényleg alaposan végezzük a munkát. Érdemes azonban ráfordítani a kellő időt, ugyanis nagy részben ezen múlik a későbbi siker.

A következő lépésben az egyeztetési folyamat során kiderül, hogy a kiszemelt weboldal vagy információs portál hajlandó-e hivatkozni ránk, illetve ehhez milyen szöveges tartalomra tartanak igényt, milyen feltételekkel, milyen ellenszolgáltatás fejében vagy milyen áron. Egy részükkel valószínűleg nem fogunk tudni megegyezni, de kitartó munkával és jó esetben lesz néhány, akikkel meg igen.

Ez a munka alaposságot és kitartást igényel, meglehetősen lassú és sok esetben az eredményessége is kérdéses, de mégis fontos eleme lehet a tartalommarketingnek, ugyanis olyan mértékben meg tudja növelni a látogatottságot, valamint a helyezést is a keresőben, amely már nem elhanyagolható különbségeket adhat. IT tanácsadás

Nem mondjuk, hogy könnyű dolog ez az egész. Mi azt mondjuk, hogy átvállaljuk a tartalommarketinget és a keresőoptimalizálást Tőled. Keressen minket bizalommal!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

IWS
KKV IT SPECIALISTA.